Bura László hagyatékának értékét talán nem is tudjuk felmérni

Március 31-én, pénteken lenne 85 éves Bura László, akit azonban lassan már három esztendeje, 2014 augusztus utolsó napján elszólított az élők sorából a Teremtő. Barátai, kollégái, tisztelői csütörtök délután – tehát egy nappal születésének évfordulója előtt – a nyelvészre, a helytörténészre, a pedagógusra, a vezetőre, a kultúremberre - és az emberre emlékeztek.

A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató központ kiállítótermében László Róbert igazgató nyitotta meg az ünnepséget, vállalva egyben a moderátori szerepkört is. Nagy Orbán színművész Bura László egyik kedvenc versét, Arany János „Rendületlenül” című alkotását előadva nyitotta meg a méltatások sorát.

Bura László szellemét elsőként a kolléga és barát, Muhi Sándor idézte meg. Ő „izgalmas és összetett, széles látókörű, óriási munkabírású, pontos, szavatartó” emberként emlékezett Bura Lászlóra, „aki minden körülmények között civilizált, kulturált tudott maradni”, és aki „jó szervező volt és jól ismerte az embereket”. Muhi felelevenítette azokat az időket, amikor - közvetlenül a rendszerváltást követően - Bura László lett a Kölcsey Ferenc Gimnázium, majd néhány évvel később, megalakulását követően a Hám János Római Katolikus Gimnázium, végezetül pedig a Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatának igazgatója. „Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, Bura Lászlónak kulcsszerepe volt a szatmári magyar tanügyi rendszer újjáépítésében”.

Felician Pop költő, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója méltatásában azon véleményének adott hangot, mely szerint „talán még nem is tudjuk igazán felbecsülni Bura László hagyatékának óriási értékét”. Külön méltatta, hogy Bura László nem beszélt a kommunista börtönökben megélt szörnyűségekről, ahogy fogalmazott, „soha nem mártírkodott.” Pop kiemelte, „Bura Lászlónak nem fontos, hanem döntő szerepe volt a szatmári magyarság identitásának megteremtésében”.

Szőcs Péter muzeológus Bura László tudományos munkásságáról beszélt. Említést tett a szamosháti és a tövisháti dialektusról vagy a kézműves mesterségekről készített szótáráról, helynévi gyűjtéseiről, iskola- és egyháztörténeti munkásságáról, helytörténeti írásairól.

A sok tekintetben pályatárs Muzsnay Árpád arról beszélt, hogy Bura László bebizonyította, mindig újra lehet kezdeni és mindig lehet és érdemes dolgozni, míg Kereskényi Sándor irodalomtörténésznek volt tartása őszintén beismerni – egyfajta kései bocsánatkérésként talán - , bizony nem mindig tudta helyén kezelni Bura László szakmai, szellemi és emberi nagyságát.